Örülök, hogy ennyi év után is ilyen népszerű a blog és hogy ilyen sokan hasznosnak találjátok 🙂 Sok sikert azoknak akik érettségi előtt állnak 🙂
Egy kis önreklám : https://photoesofmyway.wordpress.com/ – Erasmus utazásaim során készült képem teszem fel ide 🙂 köszönöm ha megnézed ^^
1823-ban született Alsósztregován. Vagyonos, középnemesi családban.
Szülei: Madách Imre, Majthényi Anna.
1837 őszétől a pesti egyetemre került. Bölcsészetet és jogat tanult.
Félénk, magányos, törékeny alkat volt, élete végéig sokat betegeskedett.
A hat idegennyelven (német, francia, szlovák, angol, latin, ógörög) tudott.
Első verseskönyve, a 26 költeményt tartalmazó Lantvirágok címmel jelent meg.
1842 : aljegyző.
1845-ben feleségül vette Fráter Erzsébetet.
Négy gyermekük: Aladár, Jolán, Anna, Borbála.
1954-ben elválik.
1852-ben szabadságharcos rejtegetése miatt Madách Imrét letartóztatták. A börtönben megírta Az ember tragédiája első változatát Lucifer címen.
1862-ben megválasztották a Kisfaludy Társaság tagjvá.
1864-ben szívelégtelenségben hal meg.
Az ember tragédiája:
Madách egyetlen remekműve. Műfaja: lírai dráma. 15 felvonásos drámai költemény, filozófiai jelleggel. Egyetlen jelentős mű, amiben a nemzeti kérdés nem központi elemként szerepel.
1861 elején átadta a kéziratot Arany Jánosnak:
– Arany először nem is akarta elolvasni, gyenge Faust utánzatnak vélte, majd 1861 őszén levelet írt Madáchnak, néhány stilisztikai javítást javasol.
1862-ben jelenik meg.
Keletkezésének okai:
Lelki-világnézeti válság, az emberi haladásért folytatott küzdelem értelmetlenségének élménye a mű forrása. Ezt egyéni csapások, személyes csalódások tovább mélyítették. ( családi tragédiái, felbomlott házassága és a nőben való csalódás)
Világnézetét a 19. századi természettudományok tanításai is komorabbá tették. (Hegel dialektikája, koponya tan-frenológia, napkihűlés-elmélet)
Kiábrándulás és hinni akarás belső vitája dúlt Madách lelkében, ezt fogalmazza meg drámai költeményében. Madách hinni akarását Ádám, kétségeit Lucifer testesíti meg.
Az ember tragédiájában nem a történelmet akarta bemutatni, hanem azoknak az “uralkodó eszméknek” a sorsát és szerepét, amelyek kétségessé váltak az 50-es éveken.
Legfőbb kérdései:
– mi az emberi élet célja?
– Mi a nagy eszmék jelentősége a történelemben?
– milyen a férfi és a nő viszonya?
– van-e emberi fejlődés, tökéletesedés?
– az egyén és tömeg viszonya
– mi a tudomány szerepe az emberiség életében?
– a szabad akarat problémája.
Szerkezete:
15 színből áll. Az első három szín és a 15. a bibliai keretszínek, a többi az emberi történelmet mutatja be, történelmi korok sorrendjében.
Lucifer: főangyal, akinek célja: meg akarja dönti amit az Úr alkotott.
Célját úgy kívánja elérni, hogy Ádámot kétségeibe hajszolja.
Lucifer végigvezeti Ádámot a történelmen. Minden szín végén Ádám új eszményt talál, és a következő szín annak az eszménynek a megvalósulása.
Azonban Lucifer tudatos állhatatossággal mutatja meg nekik a jövőt. Egy-egy kor hanyatlásának időszakát mutatja be, így a negatívumok dominálnak /így az álomjelenetek nem torz képet adnak a történelemről/.
Ádám a szín végére kiábrándul, csalódik az emberekben, akik megcsúfolják és eltorzítják a nagy eszméket.
Éva:
Mindig Ádám és Lucifer között áll. Velük szemben ő a sokszínű és változatos természetet képviseli – alakja színről-színre változik, többféle karakterben jelenik meg.
Hol romlást, hol menekvést jelent Ádámnak, küzdelmeinek néhol akadályozója, néhol segítője.
Nagyon fontos szerepe van: ő miatta nem lehetnek most a Paradicsomban, de mégis ő az aki örök bájával és érzelmességével képes mindig felidézni az Éden szépségét.
1. szín: A bibliai teremtés befejező mozzanatát látjuk. Lucifer kételkedik, célja bebizonyítani a mű tökéletlenségét. Száműzik a Mennyből, megkapja a tudás és a halhatatlanság fáját.
Megjelenik a deista felfogás, ” a gép forog, az alkotó pihen”
2. szín: Az eredendő bűn. A bibliai első emberpár a paradicsomban, de a tudás és a nagyravágyás fegyverével Lucifer letéríti őket az útról.
3. szín: Ádám sürgeti Lucifertől a megígért tudást, elveszett hallhatatlanságának árán tudni akarja az emberiség sorsát. Lucifer álmot bocsájt rájuk.
4. szín: Egyiptomban járunk. Ádám ifjú fáraó, övé minden hatalom, dicsőség, mégis boldogtalan. A trónra maga mellé emelt rabszolganő (Éva) tanítja meg a szerelem érzésére és rányitja a szemét az elnyomottak szenvedésére. Hatalomról lemondva találja meg az új eszmét, a demokráciát.
5. szín: Athén. Csalódik a demokráciában, a demagógok hatása alatt álló nép Miltiadész ellen fordul. Ádám a hedonizmusba menekül.
6. szín: A hanyatló Róma, az élvezetek mértéktelen hajszolásának világa. Az üres örömökből Péter apostol szava, a kereszténység, testvéri szeretet eszméje ragadja ki Ádámot.
7. szín: Konstantinápoly. Keresztes háborúk kora, keresztényi szeretet eltorzulása. Eretneküldözések.
8. szín: Prága. A hanyatló feudalizmus világa. A történelem és a világ dolgaitól elfordulva a tudomány elefántcsont tornyába vonul vissza Ádám. Ellentmondásos kor, ahol együtt élnek a középkor dogmái és a reneszánsz, valamint a reformáció gondolkodásmódja.
9. szín: Álom az álomban, a francia forradalom látomása. Ebben a színben a tömeg és a nagy egyéniség viszonyának ellentmondásosságáról gondolkodik Madách. Ettől a színtől kezdve Ádám már nem cselekvő hős, hanem szemlélő.
10. szín: Prága. Egyetlen szín, amelyből nem kiábrándul, hanem lelkesedés tölti el.
11. szín: London, Madách jelene, a szabad versenyes kapitalizmus kora.
12. szín: Utópisztikus szín, U alakú falanszter.
13. szín: Az Űr.
14. szín: Eszkimó jelenet.
15. szín: A paradicsomon kívüli pálmafás vidék. Az álom véget ért. A kiábrándult Ádám öngyilkosságot fontolgat, hogy megelőzze az emberiség végzetét. Azonban Éva anyasága megváltoztatja szándékát. Isten szavaival útmutatást fogalmaz meg, a mű végső üzenete is így foglalható össze:
„ Mondottam ember küzdj és bízva bízzál”
Radnóti Miklós (1909-1944)
Eclogák
Radnóti Miklós a Nyugat harmadik generációjához tartozott. Költő, műfordító, prózaíró volt. Életművével ma már a magyar irodalom klasszikusai között foglal helyet.
Életrajza
– 1909-ben született Budapesten: születésekor édesanyja és ikertestvére meghal
– édesapja 12 éves korában meghal, anyai nagybátyja lesz a gyámja
– érettségi után Csehországba kerül: Állami textilipari szakiskola
– 1928. hazajön: nincs kedve sem a kereskedelemhez, sem a textiliparhoz
– folyóiratot indít 1928. címmel
– 1930. szegedi egyetem bölcsésztudományi kar: magyar-francia szak
– 1930 első verseskötete: Pogány köszöntő
– Újmódi pásztorok élete- 1931
– Lábadozó szél – 1933
– Újhold – 1935
– Járkálj csak, halálraítélt!
– Meredek út – 1938
– Felesége: Gyarmati Fanni
– 1940-ben zsidó származása miatt behívják munkaszolgálatra
– 1944. végzetes munkaszolgálat: szerbiai város: Bor → innen viszik el Heidenauba, majd megint visszakerül Borba, innen indul társaival az északnyugati határ felé
– 1944-ben Abda határában lelövik
– 1946-ban találják meg holttestét, zsebében a Bori notesz: lagerben írt költeményeket tartalmazza, erről ismerik majd fel
Utolsó éveiben Radnóti lírájának tartalma és lényege: küzdelem a költészet eszközeivel a megtébolyult embertelenség ellen. Egy sajátos antik műfajt újít fel és honosít meg a háborús esztendőkben: az eklogát. Egyik legősibb költői formához tér vissza, amely a humánum őrzését jelenti a barbár, fenyegetett világban.
Ecloga: bukolika, pásztori költemény, Theokritosztól ered a műfaj, az ő bukoliáira jellemző a hexameteres forma, kizárólag pásztori életeket mutatott be idillien, majd Vergilius írt az idillek mintájára hexameteres költeményeket, melyek az Eclogae címmel váltak ismertté. Idővel az idill és az ekloga összemosódott és általánosabb értelemben a természetben ártatlanul és boldogan élő ember eszményített ábrázolását jelentette. Az idill vagy idillikus a kellemesen harmonikus állapotokat jelöli, s a feszültséget oldó ábrázolással azonos. De kifejezhet az idill boldogságkeresést is.
Radnóti verseiben nem önmagában jelentkezik az idill. Újmódi énekeit expresszionista lendület járta át, tartalmazott mozgalmi és népies motívumokat is. Kassák Lajos és Füst Milán versei hatottak rá elsősorban. A szabad vers kötetlen, bár ez ellentmond önmagának, a vers ugyanis nem kötetlen, hiszen ez különbözteti meg attól, ami nem vers. A szabad vers sem a ritmus, sem a rím, sem az egyes sorfajták alkalmazásában nem követ semmiféle szabályt, képletet. Eredete évezredes múltba nyúlik vissza.
A művek egyik végletükben a vershez, a másikban a prózához “simulnak”. Radnóti eklogái 1938 és 1944 között születtek,az első spanyolországi köztársaság bukása után, az utolsó szerbiai láger poklában.
Az eklogákban egy teljesen érett költő szólal meg, aki a szörnyű években találja meg biztonságosan saját hangját az idill és a tragédia összeolvadásában, a félelem és a fájdalom klasszikus megfegyelmezésében. Az antikvitás, a kultúra idézése és védelme ebben a korban egyik lehetősége volt az ellenállásnak.
Az Első ecloga előt lefordította Vergilius IX. eclogáját, majd megírta saját eclogáját. 3 évvel később 1941-ben tér vissza a műfajhoz. Számszerint 8 eclogát írt, de a 6. hiányzik.
Radnóti eclogái
Utolsó éveiben Radnóti lírájának tartalma és lényege: küzdelem a költészet eszközeivel a megtébolyult embertelenség ellen.
Egy sajátos antik műfajt újít fel és honosít meg a háborús esztendőkben: az eklogát.
Radnóti eklogái afféle háborús idillek: a háború borzalmai között őrzik a békés élet szépségét.
Első ecloga:
– ez közelíti meg legjobban a vergiliusi mintát: párbeszédes hexameteres költemény.
– A pásztor és a költő folytat párbeszédet a versben, de valójában a költő énje kérdez és válaszol, töpreng és kínlódik, keresi a választ: mi lesz a költő sorsa ebben az embertelen világban?
– Rögtön a vers elején megjelenik az idill fenyegetettsége
– A költő kifejti a szörnyű világtól való elhatárolódását, undorát
– A pásztor a spanyol polgárháború szörnyűségeit idézi fel
– Garcia Lorca és József Attila alakja példaként felmerül
– A költő tudja, hogy megölik, de addig is teszi a dolgát: ír
– A „tölgyfa” hasonlattal mondja el legszemélyesebben vallomását, és ez élete végéig programja marad
– Helyes költői magatartás megfogalmazása
Második ecloga:
– Általában hexameterekben írt költemény, mely a Pilóta (repülő) és a Költő dialógusára épül.
– A katonák lelki veszteségét és fájdalmát jeleníti meg.
Negyedik ecloga:
– 1943. március 15-én írta. Ekkor még van remény arra, hogy Magyarország elkerülje a háborút.
– A vers a Hang (optimista) és a Költő (pesszimista) párbeszédére épül.
– a Költő mondatai túlsúlyban vannak így a pesszimizmus lesz a vers fő hangvétele, hangulata.
– A haláltudat és az életösztön viaskodik a költeményben.
– A meghatározó erő a béke- és a szabadságvágy.
– Jellegzetes motívumai: a szárnyas lélek, a zuhanás, a repülés.
Ötödik ecloga:
– 1943 novemberében Bálint György költő emlékére írja.
– A természeti kép az emberi érzést, a baráti gyöngédséget eleveníti meg.
Hetedik ecloga (1944 nyara):
– Lágerben írt első költeményének tartják
– a hitveshez, a kedveshez, Gyarmati Fannihoz szól
– Hexameteri hét-, hat- és ötsoros szakaszokban festik a tábor képeit és a költő vágyait.
– Visszatérő fordulata a “látod-e” megszólítás; bizalmas, csöndes hang, a csak egy emberhez szóló beszéd, amely a szerelmi vallomás szavaival zárul
– Minden szakasz önálló egység: elindít, kibont és lezár egy-egy képet, de a zárás egyben következő kép nyitását is előkészíti.
– A vers egésze a közeledő éj, a megszólítás és a vallomás között ível.
– A lüktetés érzékelhető a hexameterek hullámzásába, a szóismétlésekben és a párhuzamos szókapcsolatokban. A vibráló mozgás tárgyiasan konkrét és álomszerűen oldott.
– Már az első két sorban együtt van a vers minden jellegzetes eleme: A megszólítást konkrét környezetrajz követi, az idő és a hely pontos megjelölése.
– A köznapi dolgok felszívódása szomorú, álomszerű hangulatot teremt.
– Elválik egymástól az álom és a képzelet, s bár mindez tudatos, az álom a testet is feloldja, s a szakasz végén a lebegő kép ismét természetesen illeszkedik az előzőkhez: “a fogolytábor hazaindul ilyenkor”.
– A Hetedik ecloga zenéhez és képzőművészethez kapcsolódó rétegei az otthont idéző második szakaszban sűrűsödnek egy Radnóti helytállására jellemző gondolatban: “Mondd, van-e ott haza még, ahol értik e hexametert is?”
– A hexameter az emberiséget jelentette Radnótinak, a költői szót, a megformáltságot, mely erkölcsi támaszt adott számára. Az értelmes alkotás, a művesség meghatározó eszményei közé tartozott.
– A harmadik szakasz fojtottan zárul és ezt viszi tovább a negyedik szakasz, melyben fontos szerep jut az alliterációk Zsongásának.
– A szakasz záróképében visszatér a verskezdő szögesdrót: a képzelet elröptet, de az ész visszaránt.
– Az utolsó szakasz még megismétel néhány korábbi motívumot, továbbfuttatja a képeket és a zenét – aztán már egyenesen tart az utolsó sor összefoglaló vallomásáig, mely a kétségbeesés és számvetés is, a vágyakozás és a kétségbeesés együttes megfogalmazása.
Töredék
Az 1944. május 19-ei költeménye cím nélkül maradt ránk, ennek később a Töredék címet adták (Egyesek ezt tartják a hiányzó hatodik eklogának.). A befejezetlenség megdöbbenést okoz és várakozást kelt. A vers mégsem hat töredékesnek, az utolsó strófa tökéletes lezárást, csattanószerű befejezést jelent: az elaljasodott kor jellemzésére szegényesek a költő nyelvi eszközei, szavai elfogytak: A költő elhallgatott, hiszen ennek a kornak borzalmához méltó átkot csupán a bibliai átkokat szóró Ézsaiás próféta mondhatna. A mű kezdete azt a benyomást kelti, hogy a költő újra meg újra nekigyürkőzik a feladatnak, hogy pontosan tudósítsa a jövőt, az utána következő nemzedéket saját koráról. Végig múlt időben szól a vers, precíz, hiteles leltárt kíván készíteni arról a korról, ahol helyet cserélt a jog és a jogtalanság, az erény és a bűn, az igazság és a hazugság, ahol minden érték a visszájára fordult. Metaforikus képeket mellőzve, áttételek nélkül robban ki a költőből az indulat. Csak tényeket közöl, az elképzelhetetlen elaljasodás, az embertelen iszonyat tényeit. Hiányzik ebből a versből az ellenpont, a békés élet idillje. Még a remény is – hogy “a költő talán megszólal újra” – csak nagyon haloványan csillan fel a vers végén.
Élete:
(1883-1941)
A négy nagy Nyugatos egyike. A 20. századi irodalom legkiemelkedőbb lírikusai közé tartozik. Egy jómódú polgárcsalád klasszikus műveltséggel rendelkező gyermeke.
Tudós költő, „poeta doctus”, eredeti nyelven olvassa az európai irodalmat. Verseket, regényeket, esszéket ír. Megírja az Európai irodalom történetét, lefordítja Dante poklát, szerkeszti a Nyugatot. A Baumgarten-díj kurátora, az irodalmi élet vezéregyénisége, főleg a ’30-as években.
Szekszárdon született 1883-ban. Apja Babits Mihály, anyja Kelemen Auróra Hajnal.
Iskolái: Pécs, Pest.
Magyar-latin szakos tanár.
1908-11: Kihelyezik Erdélybe, Fogarasra tanárnak. Vidéki gyakorlat, akkor kezdenek művei megjelenni. Boldogtalan, rengeteget olvas, megtanul görögül, termékeny évek.
Pesti gimnáziumokban tanít később és a Nyugat állandó munkatársa.
Apolitikus költő, nem politizál, azonban az első világháború alatt tiltakozik a vérontás ellen.
1916: Húsvét előtt című verse – nagy háborúellenes vers. A költő maga olvasta fel versét a Zeneakadémián.
Zaklatott, belső indulatoktól fűtött vers. Két fogalom áll a vers középpontjában: háború és béke. A háború embertelenségének szimbóluma a Vörösmartytól kölcsönzött nagy Malom:
„mely trónokat őröl, nemzeteket, százados korlátokat roppantva tör szét”
Az első embert dicséri, aki felmer szólalni a háború ellen. Aki ki merte mondani, „hogy elég! elég volt!”.
A lírikus epilógja az első kötetének záró verse. A költő magányosságát érezzük meg. Babits önmagát, törekvéseit és ezek eredményét vizsgálja versében.
A vágy és a lehetőség ellentéte jellemzi a verset. Csak óhaj, de lehetetlen a világot megismerni, birtokba venni, ábrázolni. Miközben az ember a “mindenséget” kívánja “versbe venni”, önmagánál tovább nem jut. A vers tárgya az én és a világ viszonya.
Az elégedetlenség verse ez, tele ellentétekkel. Pl.: „Én és a mindenség”
Bűvös kör, dióként dióba: minden láttató kép a bezártságra utal.
Kitörni vágyik, de képtelen.
Cigány a siralomházban
A vers költészetének összegző jellemzése, számvetése. A “cigány” ugyanúgy a költő metaforája, mint Vörösmarty híres versében. A költészetben visszatérő toposz
A költő alkotói korszakai jelennek meg az első három versszakban.
A “hajdan” ifjúkori művészetét idézi, kimunkált, aprólékosan kidolgozott versei, az alkotás könnyedsége, öröme jelenik meg.
“Később”, a háború alatt születtek tiltakozást kifejező expresszionista, „trombitahangú”versei.
„trombitahang, cserepes ajkú katonák”. A pacifista költő jelenik meg előttünk.
“De ma” “halkan, elfolyva, remegve jön”, születik a vers, s a könny-hasonlat az új költemények tartalmáról, a szenvedés megszólaltatásáról vall.
Versei személyes panaszai helyett a “testvérek” iránti szánalmat szólaltatják meg. Egyetlen felkiáltásban összegzi az énen kívüli világból érkezett benyomásokat: “Szomorú világ ez!”.
1929-től a Nyugat szerkesztője. A ’30-as évek elejétől újabb világkatasztrófa látomása miatt elkomorodik a költészete.
’34: Gégerák
’38: Kórházi ágyán hangját elveszíti, beszélő füzettel kommunikál a külvilággal.
’38: Jónás könyve
1941: Meghal.
Jónás könyve
A Jónás könyvét súlyos operációja után írta, amikor már betegsége miatt megnémult és csak a beszélgető füzeteivel tartotta a kapcsolatot a külvilággal.
A mű 1938-ban jelent meg a Nyugatban. A négyrészes elbeszélő költemény bibliai történet mögé rejtett önéletrajz, nagyszabású lírai önvallomás.
Önarcképét Jónás személyében festette meg.
A küldetéstudat ünnepélyessége mellett itt is jelen van az irónia, sőt a groteszk humor is.
A kezdetben gyáva Jónás, aki “rühellé a prófétaságot”semmi áron nem akar Ninivébe menni, menekül az Úr parancsa elől. „magányos erdőszélen” kívánt elrejtőzni. Szánalmas figura lenn a hajófenéken a tengeri vihartól „elcsigázottan”, valamint groteszk alak a cethal bűzős gyomrában üvöltő Jónás.
A korábban félénk Jónás Ninivében önmagát is túlkiabálva, kérlelhetetlenül igyekszik teljesíteni küldetését, de szégyenben marad. Az árusok kinevetik, az asszonyok kicsúfolják, bolondos csapattal kísérik. A királyi palotában egyenesen gúnyt űznek belőle, egy cifra oszlop tetejére állítják, hogy onnan prédikáljon.
A testi-lelki gyötrelmek kényszerítették arra, hogy prófétáljon: felismerte, hogy nem térhet ki a felelősségvállalás alól.
„mert aki életét hazugságba veszti, a boldogságtól magát elrekeszti”.
Babits versének a története híven követi a bibliai elbeszélést, ám a Bibliában a Niniveiek hallgatnak a próféta szavára, így logikus, hogy az Úr megkegyelmezett a városnak.
A Jónás könyvében gúny és közöny fogadja a prófétát, akinek nem teljesedik be jóslata. Ebben ott rejlik valami remény is: az emberiség nagy alkotásai, maradandó értékei talán túl fogják élni a megáradt gonoszságot.
Babits nagy művének végső tanulsága, hogy a próféta nem menekülhet kötelessége elől.
Nem az önvád szólal meg a Jónás könyvében, hanem Babits belső vívódása az erkölcsi kötelesség és a visszahúzódó természete között. A vers az igazi prófétaság lényegére tanít.
Jónás nem akart próféta lenni – bele is bukott szerepébe.
„ A szó a tiéd, a fegyver az enyém.. Te csak prédikálj Jónás, én cseleszem”
Így zárja le a vitát az Úr közte és szolgája között. Jónás ráeszmél, hogy az ő kötelessége a bátor harc minden embertelenség és barbárság ellen, még ha a küzdelem komikus is és eredménytelen.
A magyar romantikus költészet nagy alakja. Verses költészet jellemzi, de alkot: líra, epika, dráma. {Elbeszélő költeményei: Szép Ilonka; Drámája: Csongor és Tünde, Líra: szózat}
Fejér megyében, 1800-ban született Pusztanyéken. Köznemesi család gyermeke, apja gazdatiszt, korai halála után a Perczel családnál lesz házi tanító. Meghatározó élmény Perczel Etelka iránti reménytelen szerelem. Műveinek fő témája a boldogságkeresés.
Jogot végez Pesten a ’20-as években, majd Görgőn joggyakornok.
1825: Zalán futása eposza országos hírnevet szerez számára, ezek után megválik az ügyvédi pályától és az irodalomból él meg.
A ’30-as években a romantikus triász tagja, az irodalmi élet vezéregyénisége. Folyóiratot szerkeszt, műfordító.
1836: közéleti költészete csúcspontjára ér a Szózat című versével.
1843-ban feleségül veszi Csajághy Laurát.
’40-as évek közepétől a népvezér szerepet Petőfi veszi át tőle a költészetben. A forradalom előkészítésében nem vesz részt, de az üggyel azonosította magát.
’48-ban képviselő, állami állást vállal, emiatt a bukás után bujdosni kényszerül. Kegyelmet kap, majd szülőfaluján gazdálkodik. Utolsó évei lassú haldoklásban telnek el, majd ’55-ben meghal. Temetése tüntetéssé válik az önkényuralmi rendszer ellen.
Csongor és Tünde (1830)
A történet alapja egy régi mese. A témát Gyergyai Albert XVI. Századi széphistóriájából vette. (Árgyélus királyfi és Tündér Szép Ilona alakja)
Műfaja: drámai költemény, bár ő színjátéknak nevezi.
Drámai költemény: a romantika sajátja a műfajok összekapcsolása, általános, az egész emberiségre vonatkozó kérdésekre keresi a választ.
Filozofikus mű, az élet értelmét, célját kutatja, és azt, hogy hogyan találhatja meg az ember a boldogságot.
Két szerelmes történetéről szól a mű, az egyikük ember, a másik földöntúli lény. Ármány szakítja szét őket, így a tündér visszatér hazájába, a földi férfi pedig keresi, majd kalandok és küzdelmek árán boldogan egymásra találnak.
A mű középpontjában Csongor út és boldogságkeresése áll.
Először térben keresi a boldogságot. A helysín Csongor kertje, a kert közepén egy virágzó almafa. Itt kezdődik, és itt végződik a mű. Egy kört ír le az útja. Jelzi: nem földrajzi helyzettől függ a boldogság. Csongor nem passzív szemlélő, hanem cselekvő hős.
Időben éjféltől éjfélig tart. Virágzó kertből indul, és elvadult kertbe érkezik.
Jellegzetes motívumok:
– Csongor álmaiban a saját álmainkra, vágyainkra ismerünk rá.
– Nem határozható meg pontosan, kit keres a főhős.
– Érezzük az Etelka szerelem bánatát, fájdalmát.
– Jellemző, hogy nem földi nő, hanem a mesék hősnője, égi mása lesz Csongor párja.
Két szerelem áll a mű középpontjában.
Csongor és Tünde {tündéri, mesék varázsa lengi át, légies, égi), és a szolgáik Balga és Ilma szerelme. Az utóbbi pár szerelmét Vörösmarty jóllakottság-boldogságnak hívja. Ösztönszerű, leegyszerűsített kapcsolat. Igénytelenebb, olykor groteszk.
Két ellentétes világ kapcsolódik össze a műben:
– Földi-égi} ezt kapcsolja össze a csodafa.
Jellemző, hogy amíg Csongor utazgatott és vágyakozott, addig Tünde kiválasztotta Csongort.
A férfi kertjébe ülteti a csodafát, és minden éjjel el is jön. Mirigy akadályozza meg a két fiatal egymásra találását. Minden rossz, ártó szándék megtestesítője, aki minden nemes törekvést megakadályoz.
Legfontosabb jelenetei a műnek:
– a hármas út motívum
– kétszeres megjelenése a vándoroknak
A három vándor, a polgári élet háromféle kiteljesedését jelképezi.
– a fejedelem: Mind nagyobb és nagyobb hatalomra, területekre és birtokokra vágyik. Saját területét tartja tündérhonnak. Úgy véli a boldogság útja a hódításban, és a győzelemben van.
– A tudós: Sok tudást felhalmozott, és rájött, így sem tud semmit. De saját igazát, amivel ő bölcsebb másoknál, nem adná semmiért.
– A kalmár: gazdag kereskedő, úgy véli, hogy pénzzel bármit megvehet, szerelmet, barátokat, palotát. Számára a pénz tündérhon.
Az ötödik felvonásban Csongor újra találkozik a vándorokkal.
Végkicsengése: minden út tévút volt. A pénz a tudás és a hatalom önmagában nem tehetik boldoggá az embert. Az öncélú okoskodást, filozofálást mutatja Vörösmarty céltalannak, oktalannak.
Az Éj monológja a semmit jeleníti meg. Kozmikus távlatba helyezi a művet. Semmi nem volt és semmi nem lesz. Minden múlandó, az emberi élet pillanatnyi és hiábavaló.
A világ a teremtés sötétségéből a pusztulás sötétségébe tart.
Csongor járt a hajnal és az éj birodalmában, Léder szobájában és a csodakútnál.
{Mirigy Léder alakjával szeretné Csongort letéríteni az útjáról}
Mirigy bosszúja érthető, hiszen lányának férjként Csongort szerette volna.
Mesei motívum, de fájdalmasan valóságos az ördögfiak marakodása az örökségen. Csongor ellopja ezen örökséget, minek révén közelebb jut kedveséhez. Nem találja meg a szeretett lányt, csalódva, fáradtan visszatér saját kertjébe. Csodapalota épül kertje közelében. Tünde lemond a tündéri létről és földi együttélésben kell, hogy megtalálják a közös boldogságot.
Csongor saját kertjében, saját lelkében találja meg a boldogságot. Az álomnak és a valóságnak közel kel állnia egymáshoz, önmagában egyik sem tud boldoggá tenni.
A végkicsengés örök tanulságot takar: Boldoggá ezen a földön csak a szerelem tehet. Ennek ellentmond a XXI. Század. A ma a kalmár útját követi.
Egy mai magyar szerző, Jávori Ferenc drámája. Négy éve volt az ősbemutatója az operettszínházban, ahol azóta 160szor játszották, amikor Halasi Imre, a miskolci Nemzeti Színház igazgatója színre tűzte a darabot és újabb kívánságokkal kereste meg a szerzőket.
Kállai István a szövegkönyv megtalálója, szerzője, aki egy 1931-ben bemutatott drámát írt át. (Indig Ottó: Torockói menyasszony drámája szolgált alapul.)
Miklós Tibor, elismert vers-szövegíró szerezte a dalok szövegét. Jávori Ferenc a zeneszerző, a Budapesti Klezmer zenekar vezetője. (A Klezmer szó hangszeres zenészt jelent, héber szó, a zsidó zene összefoglaló neve napjainkban.)
Miskolcon a hét tagú klezmer zenekar helyett egy nagy zenekarra hangszerelték át a zenét.
A történet egy erdélyi magyar- román-zsidó településen játszódik, ahol Bárányi András, egy módos gazda fia épp legénybúcsút tart, házasságra készül a szegény, de szép Patkós Rózsival.
A legénybúcsú elhúzódik, ugyanis Rózsi nem rendelkezik az esketéshez szükséges papírokkal. Szülei meghaltak, se ház, se pénz, sőt még keresztlevél sem maradt utánuk. A lány az uradalomban dolgozik, és ott is lakik. Cosma jegyzőhöz, a Kolozsvári Gyermekmenhelyhez fordul információért.
Kiderül, hogy Rózsi nem Patkósék lánya, hanem örökbe fogadták, az igazi apa Blum Salamon, malomtulajdonos, az anya pedig a megejtett mindenes Weisz Regina, aki pár nappal a szülés után meghalt. A gyermeket titokban otthonba adták. Így derül ki a mű elején, hogy az eddig kereszténynek hitt menyasszony zsidó. Fogalma sincs róla, hogy zsidónak lenni mit jelent, hiszen eddig hithű katolikusként járt a templomba, gyónt és áldozott, mindig Szent Antalhoz fordult segítségért.
Bárány András összeroppan a szörnyű fordulat hatására. Nem elég, hogy a menyasszonya lelenc, ráadásul még zsidó származású. Úgy érzi el kell tűnnie, menekülnie a világból. Apja tiltakozása ellenére önként jelentkezik katonának.
Az expozícióban a felvázolt tartalom nagy része kiderül.
Az első jelenet a kocsmában játszódik, gyakran visszatérünk ide. Herskovics Ármin zsidó kocsmáros falusi kocsmájában járunk. Bár egyszer halljuk a színpadon Trianont, mégis úgy érezzük a kis emberek elfogadták a helyzetet, és az embert, nem a származást nézik-látják. Békében él egymás mellett több nemzetiség illetve vallás, tiszteletben tartják egymás szokásait és ünnepeit, azonban kisebb ellentétel fellelhetők. A zsidókat félreállítják a magyar mulatozók, őket viszont a románok, így érzékelteti a hierarchiát egy jelentben. Megérezzük a mű hangulatát az első percekben.
A díszlet korhű, realista. Egy szegény kocsmáros kopottas üzlete. Érezhető a műben a zsidók alkalmazkodó képessége, és a mű azt sugallja, elfogadóbbak is a katolikusoknál és a reformátusoknál. Hiszen Herskovics ad otthont Patkós Rózsinak, amikor a lányt elbocsájtják az uradalomból származása miatt.
További konfliktusok, összeütközések, amik a cselekményt előre viszik:
– Idősebb Bárány és fia konfliktusa. Az apa nemcsak a vallási, hanem vagyoni különbségek miatt is ellenzi fia házasságát. Az apa szigorú és kemény, a háttérből egyengeti fia sorsát, az anyja meghalt.
– Jonel, a román őrmester magabiztosságának oka a rangjában rejlik és származásában. Erőszakos, jellemtelen személyiségű, bosszúálló.
Bonyolódik a történet, amikor egy módos zsidóasszony, Blumné, házába fogadja Rózsit. Volt férje törvénytelen lánya, mindig is szeretett volna egy gyermeket.
Látszólag avítt a történet és régi a kor, de valójában nagyon is aktuálisak a kérdései.
– Kiközösítés a másság, a származás miatt
– Elég e a szerelem a házassághoz, vagy a nincstelenség felgyorsítja a szerelem halálát. Pl. Blumné, a jómódú malomtulajdonost választotta a szegény kocsmáros helyett.
Rózsi és András számára a mű elején nem elég a szerelem a házassághoz, de a megpróbáltatások után kikristályosodik, hogy elég.
Patkós Rózsi szüzességét áldozná a szerelmükért, hogy a katonaszökevény Andrást megmentse a haláltól. A szüzesség nagy érték volt, önzetlenség volt Rózsi részéről.
Az írói jó szándék megmenti Rózsit, de a való életben nincs ilyen.
Nem teljesen hiteles az idős Bárány jó útra térése, hiszen az ő döntése következtében lesz jó a mű vége. Azonban a szenvedések őt is megváltoztathatták, fia élete s szeretete volt a tét. Hiszen fia hátat fordított neki, a falunak, a lánynak.
A mű végkicsengése, hogy teljesen mindegy, milyen vallású volt, minden közösség kitagadta és kitaszította a lányt.
Egy látványos, népszerű, miskolci közönség által szeretett darabot néztünk meg. Zrínyis diákként minden évben négy előadást látunk, mint például: Denevér, A mosoly országa, Amadeus, A muzsika hangja, Moliére, Szerelem.
Támogatjuk, mert egy város kultúráját egy színház meghatározóan tudja befolyásolni.
Láttunk már jó és rossz előadásokat, így talán könnyebb lesz eldöntenünk később is, hogy miért nyeri, vagy épp nem nyeri el a tetszésünket valami.
József Attila
Élete
1905. április 11-én született Budapesten, a Ferencvárosban. Apja, József Áron, szappanfőző munkás; édesanyja, leánykori nevén Pőcze Borbála, szabadszállási parasztlány. Három éves, amikor apja elhagyja őket. A három gyermekével magára hagyott asszony napszámos munkát vállalt, úri házakhoz járt mosni, vasalni, takarítani, mégsem tudta gyermekeit eltartani. Három gyerek: Jolán, Etel, Attila.
Öt évesen menhelyre került, majd Öcsödre nevelőszülőkhöz, majd újra a ferencvárosi nyomorgó évek következtek. Édesanyja 1919-ben halt meg, onnantól kezdve nővére, Jolán férje, Makai Ödön lett a gyámja. Makón jár gimnáziumba 1920-ban. Gyermekkorában végig alkalmi munkákat végez. Kis-pap, házi tanító, hajósinas, csősz.
1922: Szépség koldusa. Juhász Gyula ír ajánlást hozzá. A Nyugat költőinek hangján szólal meg benne, de Petőfi hatása is érezhető.
’24: Szegedi egyetemen, bölcsésztudományi karon magyar- francia-filozófia szakon tanult, azonban a Tiszta szívvel című verse miatt kizárják.
’25: Nem én kiáltok kötet. Formabontó, avantgárd. A magyar avantgárd atyja Kassák Lajos, az ő hatása érezhető.
Az avantgárd hatásai a 20-as évek 2. felét jellemzi, a Medáliák ciklus szürreális képei az álmot és a képzeletet idézik meg.
Az évtized második felében tanulmányait Bécsben, Párizsban, Pesten végzi, de nem fejezi be.
1928: Vágó Márta szerelem. Önéletrajzában ezt írja: „egy lányt szerettem, osztálya elragadta tőlem.” Curriculum vitae, személyes hangú önéletrajzából olvashatunk az életéről.
’29: Nincsen apám, se anyám kötet.
Harmincas években megjelent kötetei:
– Döntsd a tőkét, ne siránkozz (1931)
– Külvárosi éj (1932)
– Medvetánc (1934)
– Nagyon fáj (1936)
Magánélete zaklatott, biztos állása nincs. A Baumgarten-díjat Posztumusz díjként kapja meg halála után. Magányos, nem találja a helyét a politikában és jelentkezik a lappangó betegsége is, a skizofrénia. Nyugvó pont életében a Szép szó című lap, aminek társszerkesztője és vezéregyénisége lett 1935-ben.
Utolsó éveiben egyre több szanatóriumi kezelést kapott, és két szerelem élménye hat a költőre, két pszichológus nő, Gyömrői Edit, Kozmutza Flóra.
1937. december 3.-án Balatonszárszón egy tehervonat halálra gázolja.
Költészetének jellemzői
Összetett, sok kép, a valóság több síkja kerül egymás mellé a verseiben.
Jellegzetes motívumai: a külvárosi táj képei, nem hagyományos tájversek (Tiszazug, Holt vidék) a legtöbb verse nem a Petőfi féle tájat eleveníti meg, hanem a munkásosztály sivár környezetét. Motívumok még: az este, alkony, szürkület. A költő virraszt, ténylegesen és képletesen is, a nemzet szunnyad, de a költő látja, ébren van. Költészetére a ’30-as években az új szemlélet, az új költői eszközök a jellemzők. 29-31 között már nagy verseket ír, de ezek még a készülődés évei. Pl.: Anyám, Nyár, Tiszazug.
Filozófiai tanulmányai során megismerkedik:
– Hegel dialektikája
– Marx materializmusa
– Bergson intuíciótan
– Freud
Külvárosi éj (1932)
Az első nagy szintézisvers. Már a cím a jellegzetes motívumait foglalja össze. A külvárosi környezet modern tájverse és egyben az éjszaka verse.
Megszemélyesítéssel indul. A lírai alany a költő, szűk térből indít, a konyhát, a mellékudvart látjuk. Megjelenik a víz és csönd motívum. {omladozó fal, gödör, ráborul a homály, a csönd a tájra} Nagyon jól el tudjuk képzelni a helyszínt, a szegényes környezetet.
Feljön a Hold. Az olajos rongy evokatív, a munkáskörnyezetet jellemzi a szókapcsolat.
A tekintet az égre néz. Az éjt személyesíti meg, sóhajt, leül a város szélére.
Éjszaka a gyárvidék kihalt, a gépek és a gyárak megszemélyesítésével ismerjük meg a munkások életét. A költői képzelet járja be az utat.
„ A gépek mogorván szövik a szövőnők omló álmait”
Evokatív a temető, a családi kripta szó, mert asszociációnkban a halál jelenik meg, pedig csak egy hasonlatot látunk.
A Vonatfütty szó az első hanghatás, ami belehasít a versbe, tartalmilag félbe is szakítja a művet. Emberek jelennek meg az éjszakában. Rendőr, motyogó munkás, valamint az elvtárs, akit a költő ezekkel a szavakkal ír le: „kutyaként szimatolva, macskaként fülelve”
Ez pozitív ebben a szövegkörnyezetben, bátorságra vall.
Új helyszín a kocsma. Metonímia: a kocsma tócsát okádik (=hangulatfestő szó).
Szomorú kép, mivel lecsúszott, elégedetlen embereket látunk.
Minden mozdulatlan ebben az éjszakában és az országban, de minden mozdulni szeretne. Láttató kép: „a nyomor országairól képet fest a penész”
A Dunánál (1936)
A vers műfaja: óda. A cím evokatív, látjuk a Magyarországot két részre bontó folyót.
A vers három részre tagolása egyúttal a lét szakaszait is jelöli:a kisgyermekkort, a felnőttet és a halálba távozottat. A lírai alany a költő, az ő nézőpontján keresztül ismerjük meg a környezetet az alaphelyzetben. Egy adott helyszínről, a Duna partról szemlélődik, ” fecseg a felszín, hallgat a mély” (akár az emberi lélek). Filozófiai gondolatok elindítója a táj.
I. rész
Fő motívuma a Duna, s mindaz, ami a folyóról eszébe jut.
A hullámok mozgása az emberi test izmai ritmusát, édesanyja ringatását, valamint gyermekkorát és a dülöngő temetőket idézi fel, egymásba mosódó hasonlatokkal.
A víz többletjelentéssel bír: az idő állandóan újuló áramlását érzékelteti.
II.rész
Szinte teljesen elszakad a Duna-képétől.
A múlt és a jelen, az egyén és az emberiség történelmi múltjának viszonyát kutatja.
Az egyénben tovább élnek őseink, minden pillanatban benne van egész múltunk, sőt eleink egész múltja. (az én és az „ősök” kapcsolata jelenik meg)
III.rész
A hangnem ünnepélyessé válik, a költő itt vonja le a tanulságot a jelenből és a múltból a jövő javára. Először a saját, majd az egész világ múltját nézi meg. József Attila nemcsak a Duna-völgyi falu népének sorsát éli át, hanem az egész emberiség történelmét. Érzi a múlt erejét és a súlyát is.
A Duna azonban a környező népek – eltérő történelmi sorsuktól függetlenül – egységét és egymásrautaltságát is jelképezi.
Felhívja az emberek figyelmét arra, hogy a múltnak vagyunk adósa a “szelíd” jövővel, vállalnunk kell a megbékélést és az összefogást.
Hazám (1937)
József Attila pályája végén írta. A hét részből álló költemény valóságos szociológiai körképet fest a 30-as évek Magyarországáról, a költők és a népi írók falukutató mozgalmának törekvéseit és eredményeit fogalmazza verssé.
A szonettek önmagukban is zárt egészek, amelyek mégis egymásba kapcsolódnak.
Összefogja őket a költői Én állandó jelenléte, aki az első és az utolsó szonettben közvetlenül is megszólal.
A bevezető szonett a nyári éjszaka különös hangulatában hazatérő férfit, a lírai alany alakját mutatja. A költő lelkiállapota: „nagy, álmos dzsungel volt a lelkem”.
A következő öt szonettben a költő a “nemzeti nyomor” objektív képeit idézi elénk. Először a falu, a parasztság helyzetéről szól. Rideg tényeket felsorolva ad hírt a falu elmaradottságáról, kiszolgáltatottságáról.
Megjeleníti az erőszakon alapuló hatalom működését, az embertelen földesurat, a terrorral megfélemlített népet, a szabad választás, a döntés emberi jogának hiányát.
Valamint a 4. szonettben a kivándorlókat jeleníti meg, akiknek sorsa általános érvényű példázattá válik: “Múltunk mind össze van torlódva, / s mint szorongó kivándorlókra, / ránk is úgy vár az új világ”
6. szonett: a legmélyebb, legkeserűbb szonett. Itt jut a vers a csúcsra, s itt jön a tragikus fordulat: jön a nép fia, „hátán kis batyuval”, jön hősiesen és sokat sejtetően, hogy véghezvigye szabadító tettét. A vers egy pillanatig nagy lehetőségeket sejtet, de csak azért, hogy utána még nagyobb legyen a csalódás. A mesehős ugyanis „hol lehet altiszt, azt kutatja”.
Az utolsó rész a költő vallomása, könyörgése. Az embernek emberséget, a magyarnak magyarságot áhít a költő. Váratlan fordulat: az országából számkivetett, otthontalan költő hűséget fogad hazájának.
Móricz: Úri muri
(1879-1942)
Élete
A Nyugat első nemzedékének nagy alakja. Virágzó elbeszélő irodalomba érkezett. Jókai és Mikszáth hatottak rá, de szakít Jókai romantikájával, és Mikszáth anekdotizmusával. A realista írók közül kiemelkedik. Barátsága Adyval felszabadítóan hatott rá.
Tiszacsécsén született. A debreceni és sárospataki kollégiumban tanult, Kisújszálláson érettségizik. Tanul jogot, bölcsészetet, teológiát. Újságíróként kezd dolgozni, az Újság című lapnál. Szatmár megyei népdalgyűjtő körútra küldik, ez hat novellisztikájára a későbbiekben is. 1905-25: házassága Holics Eugéniával. Teremtő szenvedéssel teli kapcsolat. Sok konfliktus, meg nem értés, de merít is ezekből. Minden regényében megjelenik a boldogasszony (feleség, anya, szent nő, aki mellett a férj boldogtalan) –szépasszony (könnyű erkölcsű, de a férfit magához vonzó nő) alakja.
1908: Hét krajcár: ismeretséget hoz az írónak, első novelláskötetének is ez a címe. ’10-es évek: Főként paraszti témájú műveket ír. ’15: haditudósító, Először elhitte a nacionalista uszításokat, majd ráébred, hogy ez nem a mi háborúnk. ’20-as évek: Dzsentri témájú művei a jellemzőek. Felesége öngyilkos lesz, újraházasodik, Simonyi Mária színésznővel. ’30-as években ismét paraszti témájú művei a jellemzőek. ’29-33 között a Nyugatot szerkeszti Babitscsal. ’36: Litkei Erzsébet, árvaházi kislánnyal ismerkedik meg. A csibe novellák és az árvácska ihletője. Utolsó éveiben a Kelet népe folyóiratot szerkeszti, Leányfalun él. Regényei: Rokonok, Forr a bor, Légy jó mindhalálig, Árvácska.
A műről (1927)
Az Úri murit nem a dzsentri eltemetésének a szándékával írta. Arra akart figyelmeztetni, hogy a magyarság legmagasabb társadalmi rétege elpusztul, ha nem talál vissza a céltudatos építő munkához. Szakhmáry Zoltánban hőst akart rajzolni, prófétát, aki visszavezeti a dzsentrit a kívánatos munkához. Nem lett belőle célját érő hős, elbukott.
Az életet kitölti a léha dorbézolás, a még esetleg adódó lehetőségek felelőtlen eltékozlása. A megélhetés évszázados alapja, a földbirtok vagy összezsugorodott, elveszett (pl. a Szakhmáryaké, részint a történelem viharaiban, részint mert eladogatták”), vagy megszerezhető volt ugyan ügyeskedéssel (pl. Borbíró esetében), de a gazdálkodás mindenütt veszteséges. Egyetlen birtokon jelent meg modernizáció, a Szakhmáry Zoltánén. Hősünk hatalmas vállalkozásba fogott: a háromszáznegyvenhét holdjához két éve még hatalmas földbérletet is váltott, és itt próbálkozik a belterjes gazdálkodás kialakításával. Sikere vagy bukása óriási jelentőségű, korántsem csupán személyes sorskérdés.
A regény központi színtere az Alföld, a Körös és a Berettyó vidékén egy tipikus nagyváros. A városban és a környező tanyákon mindössze két változat jelenik meg: az általános tespedés (ennek példája Nyomorlak) és a (Szakhmáry valóságos kis kastélya). A vidéket Lekenczey Muki szemével látjuk meg, az ő körültekintése során ismerkedünk meg a körülményekkel, így alakítjuk ki képünket az alföldi valóságról. A cselekmény ideje a millennium éve. A szereplők számára megállt az idő. Négy nap történéseit sorakoztatja a mű, de nincs valódi cselekmény, vég nélküli mulatozás folyik és egymást váltják az anekdoták, tréfák. A tájnyelvi forma révén erőteljes realizmus érvényesül a műben. Az élő tájnyelvet emeli be az irodalomba. A mű elsősorban az író mondanivalóját és ítéletét tükrözi a magyar valóságról.A regény legfőbb problémája már az expozícióban megjelenik. Az unalom, a semmittevés, az elmaradottság és az ijesztő kulturálatlanság. Klasszikus motívumok, élethelyzetek és embertípusok jelennek meg a műben. A jómódú földbirtokos vállalkozó Zoltán kettős életet él. Feleség család a városban, és másfél éve kitart egy nőt a birtokán. Megjelenik a hitel, az adósságcsapda. Túl nagy hitelt vállalt Zoltán, és fojtogatja a pénztelenség. Felesége sem támogatja, féltékeny férje munkájára, őt elhanyagolja. Nem támogatja férjét az újításokban, visszahúzza.
A nyitókép: a sárga rózsa kocsma. Borbíró ül egyedül. Hozzá csatlakozik Csörghő Csuli és Szakhmáry Zoltán. Látszik rajtuk a jómód. „ Vastagok, vérrel, egészséggel tele” Magabiztosak a 250-300 hold telkük miatt. Zoltán a legfiatalabb, és a legmódosabb is köztük. Műveltebb, különb a többieknél, az újító szellemben. Belterjes gazdálkodást próbál meghonosítani. Látszólag jókedvű délelőtti iszogatás, de Zoltán tele fojtott feszültséggel, keserűséggel. Előleget vett föl a termésre, nincs pénze kifizetni a munkásokat. Vaskos, ízléstelen durva tréfák. Megjelenik a könyvvigéc, Lekeczey Muki, akit grófnak állítanak be. Elhatározzák, hogy körbekocsikáztatják a „grófot”a környéken. Móricz így mutatja be a helyszínt. Nagy a kontraszt Csörghö Csuri nyomorlakja, és Szakhmáry Zoltán valóságos kis tündérkertje között. Nyomorlak 3 kis vályogház a tanya közepén. Rejtett tragédia tör felszínre, napok óta disznó vész tizedeli Csuri kondáját. Zoltán tanyája egy valóságos kis kastély egy park közepén. Szabó Rozália: Zoltán rejtegeti vendégei elől a kis summáslányt, noha mindenki sejti, kinek varázsolt birtoka közepére tündérkertet. Móricz gyönyörködve írja le a lány szépségét, Zoltán szemszögén keresztül. Naturalista részletesség és költészet fér meg egyetlen egy lapon. Egy alvó lányt látunk, akinek kezén, lábán látható a munka nyoma. Kivette a nyomorúságos sorból, előbb a cselédszobába, majd egyre beljebb kerül a házban és Zoltán szívében is. Taníttatja, kezdetben írni-olvasni sem tudott. Wagner tanító járt hozzá, németül és franciául beszél vele, Jókait olvas. Zoltánt lelkiismeret furdalás gyötri kettős élete miatt, azonban magánéletében boldognak érezte magát. A férfi önzésnek vagyunk tanúi, hiszen Rozi, mint madár az aranykalitkában, úgy él. Az első adandó alkalommal, amikor jobb helyet talál, kirepül.
Ekkor fordulat áll be a cselekménybe, Zoltán ráébred, hogy Rozi a szerelem hivatásos művelője, hogy szép teste romlott lelket takar. Kiábrándul. Felgyorsulnak az események, amelyek a férfi tragédiájához vezetnek. Felesége kimegy a tanyára, mert a városban azt pletykálják, hogy Zoltán válni akar. Megjelenik a tanyán a féltékeny feleség, majd eszeveszett hisztériája elűzi mellőle Zoltánt, a férfi számára a családi harmónia végleg megsemmisül. A főszereplőt a családi és az anyagi gondjai együttesen sodorják az öngyilkosság felé. Rozit kilökte az urak elé, s a lány elkezdte szédíteni a többi urat. Táncolt, billegett. Ráismer a saját fajtájára Lekencei Mukiban, és a férfi segítségével a fővárosba utazik. Búcsúlevele a feleség kezébe kerül, aki számára egyértelművé válik, hogy férje szerelmes „egy repedtsarkú ringyóba, cafatba”
Ezen az éjszakán, az utolsó nagy mulatozáson mindenkinek a bánatát nagyítja fel az író. Sok kis tragédiát látunk, a magyar ugar áldozatait, mindenki mulat-szenved. Saját életének kudarcát vallja be magának Zoltán. Zoltán tanyáján zajlik a nagy őrült duhaj mulatozás, a főhős pedig az „Ég a kunyhó ropog a nád” kezdetű dalt énekelve felgyújtja a tanyát és szíven lövi magát. Móricz több regényében megjelenik a tűz motívum. Például: Árvácska, fáklya. A tűz szimbolikus, mert bár részvétet éreztet, mégis azok hamvadnak el a tűzben, akik nem magvai a jövőnek. Vívódó hős, Móricz jellegzetes figurája, aki kegyetlen őszinteséggel bírálja önmagát: Volt benne valami nagy vágy, hogy felfogja s felemelje az új idők zászlaját, de ez a zászló oly távol volt, hogy csak látta, még látni is csak ritkán látta, de megragadni sohase lett volna képes.”
A francia regény, társadalmi háttér
A francia realista regény kialakítói, Stendhal, Balzac, Flaubert műveiben a Napóleon bukása (1815) utáni korszak keserű kiábrándulását ábrázolták. A waterlooi csata után az ún. Bourbon-restauráció, a királyság visszaállítását próbálta – 15 évre – megállítani a társadalmi fejlődést, visszahozni és konzerválni a forradalom előtti viszonyokat. 1830-ban a júniusi forradalom azonban elsöpörte a Bourbonok idejétmúlt, anakronisztikus hatalmát, s a győztes nagypolgárság megteremtette a Lajos Fülöp-féle „polgárkirályságot”.
A társadalmat mozgató „legszentebb” eszme a haszon lett, a legfőbb érték pedig az érvényesülés, a siker, a karrier. Elvtelen és erkölcstelen törtetők ennek az új világnak a hősei, illetve olyan jellemek, akik megpróbálnak úgy élni az új körülmények között, hogy megőrizhessék emberi értékeiket. Róluk szólnak Stendhal, Balzac és Flaubert regényei.
Stendhal (1783-1842)
1783. január 23-án született. Apja ügyvéd, majd később polgármester lett. Hétéves volt, mikor édesanyja meghalt. Kortársai nem ismerték el igazán, noha ő mindig nagy ember szeretett volna lenni. Egyedül Balzac látja igazi értékét.
Nagyjából 1840-ig alkot Gogollal együtt, a század első felében. Nagyon jól látjuk az orosz élet kisszerűségét, és a francia lét lehetőségeit. Gogolnál egy kabát az életcél szimbóluma, addig Julien Sorel célja birtok és rang.
Stendhal romantikusnak tartja magát, de regényeiben a realizmus stílusjegyeivel találkozunk. Regényei cselekményét valós eseményekből meríti.
Stílusa elkanyarodik a romantikától, szenvtelen, hideg és tárgyilagos, de világos és pontos.
Megteremti az analitikus, „lélektani” regényt.
Stendhal – Vörös és fekete
(1830)
Stendhal kései remekműve, a Vörös és fekete című regénye volt az egyik legelső lélektani regény, amelyben analitikus, elemző módszerrel mutatja be hősei alakját.
Emberi szenvedéseket mutatja be. A regény hősei sokat gondolkodnak, töprengenek. Belső monológ formájában tárják fel tetteik várható következményeit.
Stendhal úgy kívánt az igazsághoz hozzájutni, hogy regényeinek cselekményeit mindig egy igaz történet köré építette fel. Művéhez megtörtént eseményből meríti a cselekményt (egy bírósági tudósítás a Vörös és fekete alapja. 1827-ben egy fiatalember a templomban rálő volt kedvesére az úrfelmutatáskor). Ennek a fiatalembernek a történetét írja bele a regénybe. Furcsa címet választott Stendhal a művéhez, aminek eredeti címe Julien volt. A cím rejtélyes, nem fogalmaz meg semmilyen konkrétumot, de utal a regény kétértelműségére. A mai felfogás szerint a „vörös” a katonaságra, míg a „fekete” a papságra utal.
Jelentheti a cím a rulettjáték két színét is, a sors két lehetőségét: nyerés, vagy vesztés.
Főhősei Julien Sorel, de Rênalné és de La Mole kisasszony mind romantikus lelkek, lázadó szenvedélyekkel, de az író a valóságos körülmények közé helyezi őket.
A regény konfliktusa is a romantikus lélek, és a cseppet sem romantikus világ összeütközéséből adódik.
Maga Julien Sorel is rejtélyes, sokrétű hős. Egyszerre él a múltban, Napóleon -a példakép- korában, és a jelenben. Nem találja a helyét a forradalom utáni világban, és ezzel együtt titkolnia kell rajongását Napóleon iránt. Julien tehetséges, okos ember, de meg kell tagadnia emberi értékeit. Két út áll előtte: vagy szegény marad, de becsületes, vagy pedig felemelkedik, de aljassá is válik. Kénytelen az utóbbit választani és képmutató lesz, álszent, hazug, de nem tud ezzel a szereppel sem azonosulni.
Megveti a kor bűnös világát, és még a szerelmet sem tudja élvezni. Egy merev társadalomban akar karriert csinálni. Julien Sorel egyetlen bűne az volt, hogy paraszt létére fel akart emelkedni. A regényidő egy-két év.
Az első rész színhelye Verrières. Az első fejezetek megismertetnek a városka hangulatával, itt tárul fel a szereplők jelleme is és bár megelevenedik a kisváros szépsége, bájossága, az első fejezetekből kiderül, hogy Verrières-ben mindenki a haszonra törekszik.
De Rênal úr, a város polgármestere, dúsgazdag, gőgős ember. Julient is csak azért fogadja fel fiai mellé nevelőnek, hogy fitogtassa előkelőségét, és lefölözze Valenod-t, aki szintén jómódú, a szegényház és a börtön igazgatója.
De Rênalné három gyermek anyja, ennek ellenére soha nem találkozott még a szerelemmel.
Sem az olvasó, sem az író nem is ítéli el tettért ( férje megcsalásáért), mert olyan naivan és ártatlanul éli meg a Julien iránti szerelmét, akár egy fiatal lány. Önmagáért szerette.
Julien sorsának legfontosabb alakja.
Mikor megtudja, hogy Elisa Julien felesége szeretne lenni, belebetegszik a féltékenységbe, majd gyönyörűséges kéjt érez, mikor visszautasítja Julien a lányt. Szerelmük a Vergyben töltött nyaralás idején bontakozik ki. Az asszony mindenben Julien kedvét keresi, nem törődik a szokásokkal, néha az óvatossággal sem.
Julient az első pillanatban magával ragadta de Rênalné szépsége, de nem leli örömét a szerelemben, csupán a hódító férfi szerepét játssza, csak haditerv az asszony meghódítása. Úgy viselkedik, mint Moliére Tartuffe-je: álarcot hord.
A regény újabb színtere Besançon, szeminarista lesz. Bűnbánónak, alázatosnak mutatja magát, valójában öntelt és lenéz mindenkit maga körül. Többre tartotta magát 321 társánál. Eszével kitűnt társai közül: könnyen tanult. A szigorú Pirard abbé-t választja gyóntatójának, akitől kezdetben félt, végül az ő segítségével léphet feljebb.
Állást szerez, a de La Mole márki házában. A márki titkárként alkalmazza.
Párizsban arisztokrata társaságba kerül. Már legelső nap tekintélyt szerez magának műveltségével. A márki számára nélkülözhetetlenné válik, nemessé akarja tenni, s szándékosan terjesztik a pletykát: Julien egy ismeretlen főúr törvénytelen gyermeke.
Julien kifogástalanul udvarias, de üres világ veszi körül. Vágya volt az arisztokráciába bekerülés, de közelükben őket is megveti. Mindenki attól retteg, hogy megsérti a formaságokat, és nevetségessé válik. Mathild viszont elütött az arisztokrata társaságtól. Egy fiatal hisztérika, aki minden ellen lázadozik, nagy szerelemről álmodozik, és ugyanúgy, ahogy a fiú, ő is kettős világban él. A 16. században lefejezett őse, Boniface de La Mole-t és szerelmét Navarrai Margitot csodálja (a királyné a hóhértól elkérte kedvese fejét, és saját maga temette el), éppen ezért minden évben, április 30-án gyászruhát vesz fel. A szeszélyes Mathilda, mikor észreveszi Julient felajánlkozik neki, szeretőkké válnak, a fiú azonban nem érez szerelmet iránta. Újra csak az érdekli, hogy a lány az övé lett, nem pedig az arisztokrata ifjaké. Végül tartuffe-i alakítással udvarolni kezd egy gazdag özvegynek, így sikerül megtörnie a márkilány gőgjét, és kemény büszkeségét, hiszen az hol szerelmet vallott neki, hol megvetette.
A sikeres képmutatás jutatta el arra a pontra, és Mathilda terhessége, amire vágyott: birtok, évjáradék, huszár hadnagyi kinevezés.
Ekkor megérkezik a leleplező levél, de Rênalnétől. Julien kétszer rálő a templomban az asszonyra, akit mardosott a féltékenység a fiú házassága miatt.
Julienről a börtönben hull le a tartuffe-i álarc, amelyet kényszerből hordott.
Végre azonosulhatott önmagával, a saját énjével. Eltűnt minden nagyravágyás, a képmutatás, és újból ráébredt: szerelmes de Rênalnébe.
Nem kellene meghalnia, de Julien nem akar tovább élni. A börtönben ismeri meg az igazi szerelmet, ami kárpótolja eddigi életéért.
A kivégzésről nem olvashatunk a regényben. Fouqué vásárolja meg barátja holttestét, ám Mathilda, ahogy őse, maga temette el szerelmese fejét. De Rênalné három nappal Julien kivégzése után, gyermekeit átölelve hal meg.
Julien Sorel tette, magatartása tudatos: úgy menti meg lelki épségét, hogy kilép az életből.
A Vörös és fekete nem csupán egy kettétört karrier története, hanem az írói keserűség kifejezése, a társadalom erkölcstelenségének leleplezése.
Stendhal tükröt állít kora elé, az író tükre hol az ég kékjét, hol az út pocsolyáját tükrözi, de ezért nem az írót kell vádolni. Rokon Gogol híres mondásával: „Ne a tükröt szidd ha a képed ferde”.
MOLIÉRE: Tartuffe
(1664)
„Nagy csapás a bűnökre, ha nevetségessé tesszük őket a világ szemében. A szemrehányásokat könnyen vesszük, azt azonban, ha kigúnyolnak, nem bírjuk elviselni; eltűrjük, hogy rossz hírünk legyen, de azt nem, hogy nevetségesek legyünk.”
(Moliére: Előszó a Tartuffe-höz)
Előzményei: comdeia dell’arte: Rögtönzésen alapuló olasz színjáték, csak a típusok vannak megadva, a főcselekmény, a többit rögtönözik a színészek. Pl.: talpraesett szolgáló.
Molier műveiben mindig valamilyen emberi hibát figuráz ki.
Művei: Kényeskedők, Tudós nők, Képzelt beteg, A fösvény.
Műfaja komédia, a dráma mű nemébe tartozik. A komédia során értéktelenség lepleződik le, vagy értékvesztés válik nyilvánvalóvá. A Tartuffe alapvetően mégis jellemkomédia, tehát a hős saját tulajdonságai miatt válik nevetségessé.
A Tartuffe zárt rendszerű mű: a színhely végig Orgon párizsi polgár háza, az időtartam egy nap (reggeltől estig), szereplői egy polgári család tagjai. Egy szálon fut a cselekmény.
A hősök kiforrott jelleműek, nem változnak a mű során, egy-egy típust jelenítenek meg.
Pl.: Dorine: szókimondó szobalány, Orgon: hiszékeny, naiv férj.
Cleante: Orgon sógora, a műben a rezonőr szerepe az események és a szereplők magatartásának tárgyilagos megítélése. A néző véleményét fogalmazza meg.
A nyitójelenet mozgalmas tömegjelenettel kezdődik, megismerjük az alapszituációt, a válságban levő család viszonyait. Mindenki jelen van, csupán a két főszereplő, Orgon és Tartuffe hiányzik. Nem ismerjük az előzményeket, de kikövetkeztetjük a jelenetből.
Mindenki látja Tartuffe lépmutató viselkedését, de Pernelle asszony és fia Orgon Tartuffe befolyása alá került.
A kétnapos vidéki útról hazatérő Orgon kizárólag védence hogylétéről érdeklődik (4.).
Orgon elmeséli megismerkedésüket és tovább dicsőíti pártfogoltját; Mariann és Valér esküvőjéről nem nyilatkozik.
Bonyodalom: Orgon közli lányával, hogy Tartuffe-höz adja feleségül.
Az apja döntése miatt felbőszült Damist a szolgálólány elbújtatja, abban bízik, hogy Elmira segíteni tud Mariannon. Végre a színen is megjelenik Tartuffe.
Ostromolni kezdi a ház asszonyát, azonban Elmira visszautasítja Tartuffe-öt s éppen egyezkedni kezdene vele Mariannról. Ekkor rejtekéből dühöngve előrontó Damis Tartuffe-re támad, s szeretné végre leleplezni őt Orgon előtt is.
Ám a magát (mellét verve) bűnösnek valló Tartuffe – és a botrány elkerülésére törekvő, csendben távozó Elmira magatartása – félrevezeti Orgont. Damis leleplezési terve olyannyira balul üt ki, hogy a családfői tekintélyére hivatkozó apa még aznap este meg akarja tartani lánya esküvőjét Tartuffe-fel; fiát kitagadja, és mindenét rögtön a csalóra íratja.
Ezt már Elmira sem nézheti tétlenül: elvakult férjét rábeszéli, hogy saját szemével győződjön meg védence álnokságáról, s bár az nem hisz felesége tervében, mégis hajlandó próbát tenni. Az így az asztal alá bújtatott Orgon – a figyelmeztető jelzések ellenére – az utolsó pillanatig hallgatja Tartuffe vallomását saját feleségéhez.
Gyors egymásutánban jön a csúcs a tetőpont és a megoldás, szinte el sem lehet választani őket.
Az eddig nevetségesnek tűnő Tartuffe félelmetessé válik.
Miután Orgon megismerte a valódi énjét, nem vehetett elégtételt, nem utasíthatta ki a házából, hiszen minden vagyonát az álszent csalóra íratta.
Orgon homályos említést tesz feleségének egy kazettáról, aminek elvesztése még a házénál is jobban aggasztja, majd sógorát részletesebben tájékoztatja is.
Egy politikai menekült iratait tartalmazza a Tartuffe kezébe juttatott kazetta – tehát Orgon, hajdani királyhűsége ellenére, az uralkodó ellenségével is barátságban volt, s így bűnpártolással vádolható. Damis heveskedik, (a nyugalmát megőrző) Cléante bölcselkedik, de mindenki tehetetlen. Újra együtt a család: a saját fiára sem hallgató Pernelle-né biztos az álszent ártatlanságában, s csak a másnapi kilakoltatási parancsot hozó lojális” végrehajtó megjelenése győzi meg az ellenkezőjéről.
Valér, aki megtudta, hogy Tartuffe feljelentette Orgont a királynál, s felségsértés címén elfogatóparancsot adnak ki a család feje ellen, menekülésre nógatja , de már késő.
A rendőrhadnaggyal érkező Tartuffe megalázza az összeomlott családot.
Ekkor a tiszt nem várt, szerencsés fordulatként közli a megjelentekkel, hogy elfogatási parancsot a régóta keresett gonosztevőnek, Tartuffe-nek hozott; Orgonnak a király megkegyelmezett.
Váratlan és szerencsés fordulat ez, győz a rend és a harmónia a műben, bukik a gonoszság és a fanatizmus.
Molier a jóságos és bölcs uralkodó képét nagyítja fel, behódol XIV. Lajosnak, a Napkirálynak.
A szerkezetből következően a darabban kettős leleplezés játszódik le, egyrészt Tartuffe felsül, amikor Orgon előbújik rejtekéből. Másrészt Orgon rájön, hogy mennyire naiv és hiszékeny volt, végig a családjának volt igaza. Ő, a ház ura végig nevetséges volt.
A kor hierarchiáját tükrözi a családi viszony: az apa bármily esztelen lépését engedelmesen” és szófogadóan” kötelesek fogadni gyerekei, sőt felesége is; az eseménysort eleve az ő hibás elhatározása indítja, és rossz döntéseinek sora juttatja mélypontra a családot.
Moliére elítéli korának erkölcsi világát. Az álszentség negatív érték, ártalmas bűn; Tartuffe erkölcsi tételei –„bűn csak az, aminek híre kel”, ki titkon vétkezik, annak már nincs is vétke” – közveszélyesek.
Magyar tételek 